2010. december 19., vasárnap

A kántálásról


A kántálás népi hagyomány, ami december 24-én volt szokás: az ünnep előestéjén a gyerekek vagy fiatalok csoportosan, házról házra jártak, melynek során a karácsonyi  énekekhez jókívánságokat, gyakran köszöntőket mondtak. Felkeresték a rokonokat, ismerősöket, bementek az udvarra, és az ablakon bekiáltottak: "Szabad-e az Istent dicsérni?" Ezután elénekeltek egy-két karácsonyi éneket.

"Áldom, magasztalom seregeknek urát,
hogy megadta élnünk ez karácsony napját.
Áldja meg az Isten e háznak gazdáját,
kedves gazdasszonyát és minden családját!
Boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk." 

Kántálásukért aszalt gyümölcsöt, almát, diót kaptak. Sokszor a rigmusok a várt ajándékról szóltak:

"Kiskarácsony, nagykarácsony,
Kisült-e már a kalácsom,
Ha kisült már, adják ide,
Mer én azér gyüttem ide,
Ha nem sült ki én nem várom,
Mert igen fázik a lábom."
Iskolánkban a negyedikesek idézik fel ezt a hagyományt az utolsó napokban.