2017. február 23., csütörtök

A 10 legszebb magyar szó

Az ENSZ 1999-ben nyilvánította február 21-ét nemzetközi anyanyelvi nappá, amelyet 2000-ben ünnepeltek először. Banglades javaslatára a világnapot annak emlékére tartják, hogy 1952-ben – az akkor még Pakisztánhoz tartozó – Bangladesben az urdut nyilvánították az egyetlen hivatalos nyelvvé, noha a bangladesiek anyanyelve a bengáli. Február 21-én Dakkában a diákok fellázadtak az anyanyelv elnyomása ellen. A rendőrség összetűzött a tüntetőkkel, és öt diákot megölt. A bangladesiek akkor az anyanyelv napjává nyilvánították a napot. (Forrás: anyanyelvapolo.hu)

Ezen a napon hozták nyilvánosságra az Ifjúsági Otthon szavazása alapján a fiatalok által megválasztott 10 legszebb magyar szót, ezek:
édesanya, szerelem, pillangó, szeretet, álom, élet, lélek, remény, szellő, testvér.

2017. február 20., hétfő

Új könyvek februárban


Mészöly Ágnes: Hanga és Várkony I-IV.
           Kertész Erzsi: Panthera
R.R. Russell: Zizi 8. rész
           Percy Jackson és az olimposziak I-IV.
Rosszcsont ikrek 2. rész

           Útvesztők háza - Kalandos küldetés sorozat

2016. december 6., kedd

A könyv kísérlet arra, hogy a nyelvbe száműzze a múltat - a rohanó idő ellenében.

A kép Pesaroban, a  Museum Civici udvarán készült.

2016. szeptember 28., szerda

Népmese napja - egész héten

Szeptember utolsó hetében népmesék vesznek körül - akár a tanórákon, akár a folyosókon, vagy a könyvtárban. Mesefoglalkozások, meseillusztrációk, játékok a hetedhét országból. Így emlékezünk Benedek Elekre és a mesegyűjtőkre, akik megosztották velünk ezt az örökséget.


2016. szeptember 19., hétfő

Megérkezett a nyolcadik Rumini-könyv!

Újra együtt a legénység! Ám veszélyektől ezúttal sem mentes az utazás: földön, vízen, levegőben zajlanak a váratlan és sorsfordító események. 
Könyvtárunkban kölcsönözhető!
 
 Képtalálat a következőre: „rumini a kapitány”

2016. május 4., szerda

Szitakötő délután



Áprilisban az ötödik évfolyamosok részt vehettek egy szórakoztató, de tanulságos Szitakötő programon. A folyóirat és így a játékok témája is a vendéglátás volt. Négyfős csoportokban dolgoztunk, a csoportokat segítették a magyar tanárok. Az egyik feladatban kihúzott kártyák alapján családokat kellett alkotnunk. A feladatok között volt még olyan, hogy a negatív tartalmú mondatokat pozitívra kellett átírni. Ezek után Kassák Lajos egyik művét néztük meg, majd nekünk kellett hasonló képet készíteni színes logikai alakzatokból.  Jól éreztük magunkat, remekül telt ez a délután.
                                                                       Kis-Juhász Eszter








2016. február 24., szerda

Versmondók találkozása és megmérettetése a könyvtárban

Először az 1. és 2. osztályosokat várjuk 2016. február 25-én a könyvtárba, hogy elmondhassák verseiket.
A 3. és 4. osztályosok március 2-án, a felső tagozatosok pedig március 3-án, csütörtökön szavalnak iskolánkban.

Kiss Ottó
Ha valaki csuklik

Ha valaki csuklik,
az azt jelenti,
hogy emlegetik.
Ezt egy néni mondta
a buszmegállóban.

Anya meg azt mondta,
hogy biztosan 
apa emleget minket,
azért csuklottam.

És amikor mindnyájan,
a néni,
anya
meg én is emlegetni kezdtük
az autóbuszt,
azonnal meg is érkezett.

Egy nagy, kék, csuklós.





2015. december 9., szerda

Kiss Ottó
Ha tél van

Ha tél van, verset olvasok,
attól, mint hó, felolvadok.
A vers minden jót felidéz,
a múlt édes lesz, mint a méz.

Ha csendes téli este van,
emlékeimnek teste van.
Ilyenkor bennem merítőz 
a forró nyár, a szelíd ősz.




2015. november 23., hétfő

"Tél elejét szabja Szent Erzsébet napja"

Kányádi Sándor: November  

 

Nyugaton, keleten
vörös az ég alja.
Régről nem kelepel
kéményen a gólya.

Csóka- s varjúsereg
lepi el a fákat,
véget a szél se vet
a nagy csárogásnak.

Pedig fúj, ahogyan
fújni tud november,
birkózik a csupasz
hegyekkel, vizekkel.

Bömböl a szél, süvölt,
dühében már jajgat:
túlcsárogják dühét
a csókák és a varjak. 


November - az enyészet hava. Jeles napjainkon a régiek megfigyelései alapján időjóslást is végeztek, legfőképpen karácsonyra vonatkozóan. Ezeket olvasva pedig bármi lehet...
November 11. Márton
Márton-napkor ha a lúd jégen áll,
Karácsonykor térdig sárban jár.

November 19. Erzsébet
Ha Erzsébet megrázza pendelyét, leesik az első hó.
November 25. Katalin
Ha Katalin kopog, akkor a karácsony locsog,
Viszont, ha Katalin locsog, akkor a karácsony kopog.
November 30. András
András-napi hó, a vetésnek nem jó.


 

2015. november 11., szerda

A magyar nyelv napja

November 13-át az Országgyűlés 2011-ben nyilvánította a magyar nyelv napjává, lehetővé téve, hogy évente egyszer a közfigyelem ráirányuljon a magyar nyelvre, amely kulturális örökségünk és nemzeti identitásunk alapja. De miért ezt a napot?
1844-ben az Országgyűlés ezen a napon mondta ki, hogy azután minden törvényt magyar nyelven alkotnak, az országgyűlés nyelve magyar, az ország teljes területén a hivatalok magyar nyelven kötelesek az ügyintézést végezni, minden iskolában magyar nyelven történik a tanítás. Iskolánkban a megemlékezés a sulibulihoz kapcsolódik, ezért pénteken lesznek különféle anyanyelvi játékok a táncház mellett.



2015. október 25., vasárnap

Október - a könyvtárak hónapja

Irodalmi cserebere foglalkozáson vettünk részt a 3. b osztály tanulóival a Katona József Könyvtárban. Ezen a foglalkozáson a gyerekeknek a kedvenc könyvüket lehetett elhozni, majd röviden bemutatni. A másik csoport a Béke Téri Általános Iskolából jött, szintén harmadikosok. Tanulságos volt hallgatni, hogy kinek melyik jelenleg a kedvenc olvasmánya, miért azt választotta és kiknek ajánlja jó szívvel.




2015. szeptember 30., szerda

Népmese napja a könyvtárban

Szeptember 30-án, Benedek Elek születésnapján emlékezünk a népmesemondókra és gyűjtőkre. Felidézünk egy-egy népmesét, ezen a jeles napon a tanárok mesélnek. 
Az 5.a osztály tanulói a könyvtárban vettek részt egy jó hangulatú népmese-foglalkozáson.





2015. április 1., szerda

Kansas City, Városi Könyvtár


A legkedveltebb művek gerincével az épület frontján – ezeket az olvasók választhatták ki.








2015. március 6., péntek

Fecske Csaba
Fény gyúl

Tavasz van, gyönyörű,
lelkesen nő a fű
fölfelé, ég felé,
majd megszakad belé.

Fű bajszán harmat ül,
mint könnycsepp gömbölyül,
dundi kis nagyító,
napot megcsillantó.

Tavasz van, tavasz van,
fény gyúl a szavakban.
Kölyökkutya-öröm
hempereg a füvön. 


                                                    

2015. január 28., szerda

A világ legszebb olvasóterme

vilag-legszebb-konyvtara-002
Ez a csodás olvasóterem Rio de Janeiróban található. A 350.000 kötet közt ugyan sok régi könyv akad, de a számítógépes feldolgozás és a korszerű technika miatt is ámulhatnak, akik odalátogatnak. 

vilag-legszebb-konyvtara-004

vilag-legszebb-konyvtara-005